Ne idegesíts már! Teljesen kikészülök tőled!
Mit piszkálsz megint?
Nehogy már ezért is én legyek a hibás?!
Ezerszer elmondtam, hogy ezt ne csináld!
Veled soha semmit nem lehet megbeszélni.
Ismerősen csengő mondatok, ugye? Még a finomabbak közül valók. Ritka az olyan család, ahol valaha hasonló el ne hangzott volna. Ha mégis van közöttetek kedves Olvasó, aki soha nem tett vagy hallott ilyen megjegyzést, az azonnal hagyja abba az olvasást.
Most, hogy így magunkra maradtunk az őszinte többséggel, nyugodtan beszélhetünk arról, hogy milyen észrevétlenül, mégis módszeresen tudjuk tönkretenni emberi kapcsolatainkat, benne különösen a hozzánk közelállókat és persze magunkat.
Ez az alig hibázó profizmus mindnyájunk sajátja, jómagam sem vagyok kivétel.
Pedig dicséretre méltóan igyekszünk megbirkózni a kihívásokkal: vívjuk mindennapi kíméletlen harcunkat az anyagi világban, miközben próbáljuk a családot a víz felett tartani.
Segítségül buzgón olvassuk a pszicho-cikkeket, gyűjtjük az éterből az aranyigazságokat.
Loholunk wellness-hétvégére, kell a pihenés, van egy kis pénz a SZÉP kártyán, igaz, hogy a jakuzziban is folyamatosan megy a dünnyögés egymással.
Beíratjuk a gyereket mindenhova, fuvarozás ide-oda, kerengünk körülötte, mint egy műhold, hogy legyen jövője annak a kölöknek, nehogy már miattunk lemaradjon a nagy globális versenyben és aztán szórni kelljen a hamut a fejünkre, hogy mennyire szerencsétlenek voltunk, kudarcot vallottunk, mint tudatos szülők.
Hiszen ki ismeri be szívesen és nyilvánosan, hogy ebben a nagy információs zajban, amikor az univerzális megoldások tömege egy karnyújtásnyira van, ő mégis egyre bizonytalanabb és zavarodottabb lesz?
Á, az nem szalonképes, figyelmeztet egy belső hang.
Legfeljebb magában tépelődik hősünk, folyamatosan bénának érzi magát.Tuti, hogy valami velem nincs rendben, gondolja. Morfondírozása végén már jól belekeveredik a negatív spirálba: miképpen lehet, hogy régen nem volt az embereknek ennyi mindenük, aztán milyen szépen éltek…Akkor még volt holtomiglan-holtodiglan…Manapság már semmi sem érték. Katasztrófa, ennek a világnak össze kell omlani, hogy a dolgok újra rendbejöjjenek…
Ha emberünk elég elvetemült, rögtön meg is próbálja egyensúlyba hozni az univerzumot: kiposztol egy boldogságot sugárzó filterezett fotót vagy valami jópofaságot.
Meri ezek után valaki azt mondani, hogy meztelen a király?
Én.
Én azt mondom, hogy egyetlen dolog nem változott évezredek óta: mindenki feszítő kapcsolati konfliktusok közepette élt régen és ma is.
Azt is állítom, hogy az emberi kapcsolataink egészséges működtetése nem a gyári alapbeállításunk. A nagy guruk kapcsolatai szintén recsegnek-ropognak, azaz ők is pontosan ugyanazokat a ‘hibákat’ követik el a saját hétköznapi halandó életükben, mint a laikusok.
Sőt, azt is hozzáteszem, hogy bár óriási lehet az ellentmondás aközött, amit kívülre mutatunk magunkról, a családunkról és aközött, ami a valóságban van, teljesen természetes és emberi, hogy úgy teszünk, mintha minden rendjén lenne és foggal-körömmel védjük a homlokzatot.
Furcsán hangozhat, ugyanakkor kendőzetlenül őszinte: fontos kapcsolataink elhanyagolása, rosszul kezelése, gyakran végleges elrontása szinte alig elkerülhető. Nem túlzok.
Miért? Egyszerűen azért, mert a világon a legnehezebb feladat kiegyensúlyozott, szeretetteljes emberi kapcsolatokat fenntartani.
Nehezebb bármi másnál: nehezebb a felhőkarcolók építésénél, nehezebb az űrutazásnál.
Miért a legnehezebb? Mert a természet egy számára fontosabb elv alapján huzalozott be bennünket.
Ha te mégis dacolni akarsz az elemekkel és elég bevállalós vagy ahhoz, hogy többet megtudj, tarts velem és olvasd tovább következő cikkeimet.
